Máris igen sokat hallom mindenfelé, és azt gyanítom, hogy még nem is értük el az egy napra eső lejátszások maximumát; ez az In Your Head Mohombitól. Szimpatikus srác, a dal is, egészen fülbemászó, ráadásul nem is sokat „lopott”, épp csak annyit, hogy még stílusos legyen és egyedinek hasson. Az énekes sokfelé járt már: Zairében született, Kongóban nőtt fel, jelenleg pedig Svédországban él, 14 éves korában ide menekült a családjával együtt az országban dúló háborúk elől. Mindössze 25 éves kora ellenére öt nyelven beszél, tehát nem épp egy Kiszel Tünde, riszpekt.

Valóban igaz, amit már jó néhány kommentelőnk is leírt: ha gyors és népszerű témát szeretnék választani, akkor elég az elmúlt évek R&B és rap termésébe belenézni kicsit, máris könyékig dúskálok a jobbnál jobb témákban. Így tettem ezúttal is. Nem tudom, hogy Jay-Z-nek van-e ekkora lexikális tudása a zenetörténelmet illetően (kinézem belőle, nem egy hülye ember), vagy megfizet egy csapat embert, aki a 60-as és 70-es éveket keni-vágja, majd rákérdezek a Jay-Z-hívő barátomnál. Az viszont elképesztő, hogy mennyi helyről vett kölcsön hangmintákat, igencsak termetes a lista, még felsorolni is hosszú lenne. (Kis dohogás: az miért van, hogy Jay-Z-nek még eszperantóul is van wiki oldala másik több tucat nyelv mellett, csak magyarul nincs?)

Ilyen dal Beyoncé és Jay-Z koprodukciója is, a Crazy in Love. Nem vagyok odáig érte, sőt, kifejezetten irritál ez a zene, de igencsak széles körben ismert, ráadásul eléggé ismeretlen az eredeti ahhoz, hogy megpengethesse a Hűha! jelet az olvasókban. Emlékeztetőül:

A blog történetének első, de biztosan nem utolsó vendégposztját hű olvasónk, mrs.starkey prezentálja. Egészen más stílusban közelíti meg a témát, mint ahogyan én szoktam, de ez csak emeli a blog fényét, színt visz az eddigi egyhangúságba. Köszönjük neki!

Mit csinál Rihanna az esőben? Elázik.

Miután egy ilyen fergeteges és kihagyhatatlan poénnal indítottam, nekiállok megírni életem első posztját. Destertől megkaptam a lehetőséget, hogy ne csak az ötleteimmel bombázzam ímélben meg fészbúkon, hanem ha akarok valamit, akkor csináljam is meg. Én pedig kiválasztottam az egykor még teljesen normálisnak tűnő – tetoválások, extrém hajak és pornóba hajló klipek nélküli – barbadosi Rihanna első igazán nagy slágerét 2007-ből, az Umbrellát.

Ismét egy olyan zenéről lesz szó, amihez csak roppant nehezen lehet hozzányúlni, annyira tökéletes az eredeti. Éppen ezért, és mert az eredeti változat talán a legismertebb, megint a fordított módszerrel fogok haladni a cikk során.

Kezdjük tehát 1989-ben. Egy one-hit wonder a cikk tárgya, legalábbis valószínűleg kevesen tudnának csak másik Chris Isaak (k-val, nem c-vel) dalt említeni. Chris jellegzetes hangja lehengerlő, és még erre is rátesz a szintén emlékezetes videoklip is egy lapáttal. A dal különleges érzéseket kelt bennem, egész nap elhallgatnám, csupán néhány társát tudnám említeni ebből a korszakból, a legközelebb talán Black – Wonderful Life-ját érzem hozzá. A videót Hawaii-n forgatták és a toplessben kérkedő, kékeszöld szemű Helena Christensen legalább annyira beleégett a férfiak agyába, mint Chris bánatos tekintete és fehér atlétája (na meg persze kockahasa) a nőkébe. Igaz, a klipben nem látszik, hogy Helenának kékeszöld a szeme, de ezt most higgyétek el nekem.

Valószínűleg nincs még egy ember a világon, aki annyira utálná a Nokia ezer éves gyári alapértelmezett csengőhangját, mint én. A 90-es években rengeteg embernek Nokia volt az első telefonja, a néptelefonoktól (3210, 3310, stb.) a csúcsmodellekig aki számított, annak Nokiája volt, még a Mátrixban is egy Nokia telefont használt, majd ejtett le Neo. Ehhez hozzátartozik, hogy nagyon sokan már a csengőhang beállításáig sem jutottak el, annyira űrtechnológia volt a mobiltelefon az emberek egy rétegének. (Még most is az.) Így mindenhol ugyanazt ezt az irritáló néhány hangjegyet lehetett hallani; főleg a csipogós korszakban, a mindig és mindenhol kötelezően dobhártyarepesztő hangerőre állított telefonokat imádtam. (Én már ekkor is szembe mentem az árral, egészen az ezelőtti telefonomig csak Ericssonjaim voltak.)

A csengőhangot magát be sem kellene talán linkelnem, de találtam egy kronológiai áttekintést a fülrepesztően csipogóstól a polifonikuson át az MP3-asig, fogadjátok sok szeretettel. (A videó egyébként arról szól, hogy a Nokia keresi az legújabb változatot, amelyre lehet remixeket küldeni. Hogy él-e még ez a lehetőség, nem tudom.)

Amikor Eminem zenéje körbeviharzott a világon 2002-ben, nagyjából hasonlóan deja vu érzése volt az embernek, mint amikor a Stan tarolt a slágerlistákon. Az érzés teljesen jogos, és ezúttal a forrás sem annyira ismeretlen, szóval nem kell élő zenei lexikonnak lenni ahhoz, hogy az eredetiről is legyen némi fogalma az embernek. Hallgassuk meg először Eminem változatát, utána megyünk tovább.

Ó nem, nem Alekoszról és a többi szerencsétlenről fog szólni ez a cikk, nem süllyedünk ennyire mélyre, de a bulváros cím nem árthat. Annak idején bizonyára feltűnt néhányótoknak, hogy Ganxsta Zolee 1999-es zenéje, A való világ mennyire hasonlít az egyik külföldi 2001-es slágerre. Ellenben nem csak erre, és ezúttal nem egyértelmű feldolgozásról van szó. Ha valaki azt hitte, hogy ezzel már le is lőttem a poént, csalódni fog, most is lesz meglepetésem a cikk végén.

Kezdjük a legismertebb zenével. Ezt nem magyar viszonylatban értem, mi nyilván elég jól ismerjük Zolee munkásságát. A Crazy Town majdnem one-hit wonder együttesnek a Revolving Door című zenéje futótűzként terjedt el a világon a Butterfly sikere után (ugyanarról az albumról), hallgassunk is bele: