Valószínűleg nincs még egy ember a világon, aki annyira utálná a Nokia ezer éves gyári alapértelmezett csengőhangját, mint én. A 90-es években rengeteg embernek Nokia volt az első telefonja, a néptelefonoktól (3210, 3310, stb.) a csúcsmodellekig aki számított, annak Nokiája volt, még a Mátrixban is egy Nokia telefont használt, majd ejtett le Neo. Ehhez hozzátartozik, hogy nagyon sokan már a csengőhang beállításáig sem jutottak el, annyira űrtechnológia volt a mobiltelefon az emberek egy rétegének. (Még most is az.) Így mindenhol ugyanazt ezt az irritáló néhány hangjegyet lehetett hallani; főleg a csipogós korszakban, a mindig és mindenhol kötelezően dobhártyarepesztő hangerőre állított telefonokat imádtam. (Én már ekkor is szembe mentem az árral, egészen az ezelőtti telefonomig csak Ericssonjaim voltak.)
A csengőhangot magát be sem kellene talán linkelnem, de találtam egy kronológiai áttekintést a fülrepesztően csipogóstól a polifonikuson át az MP3-asig, fogadjátok sok szeretettel. (A videó egyébként arról szól, hogy a Nokia keresi az legújabb változatot, amelyre lehet remixeket küldeni. Hogy él-e még ez a lehetőség, nem tudom.)
És mire kellett rádöbbennem? Az ősidőkben még ezt a csengőhangot is lopták. Így van, ezt a szerencsétlen, tizenhárom szál csóró hangjegyet, amit én egy ötlettelen, izzadtságszagú kísérletnek hittem az nyolcvanötödik mostmárjussunkvalamire meetingről, még ezt sem sikerült saját kútfőből összerakni. De azért a Nokiának rajta van a védjegye. Megáll az eszem.
Az eredeti ugyanis egy 1902-es szerzemény rövidke részlete, egy Francisco Tárrega nevű spanyol zeneszerző Gran Vals című gitárszólójából származik. A Wikipedia szerint ezt a dalt vitte el ötletként a Nokia ügyvezető alelnöke (Anssi Vanjoki) Lauri Kivinenhez (aki ma a vállalati ügyek vezetője), így választották ki azt a részletet, amit ma már a fél világ ismer. Majd elnevezték Nokia tune-nak.
A fenti gitárszóló eléggé népszerű, a Youtube-on sok-sok videó fellelhető, ahol eljátsszák, de a szép előadásokon kívül sok érdekességet nem tartogatnak, úgyhogy ezzel most nem fárasztanám a tisztelt olvasóközönséget. Egy kivétel akad csupán: a legutóbbi leghíresebb „feldolgozás” ez év januári. Egy hegedűművész, Lukáš Kmiť koncertje közben szólalt meg ez a (számomra) rém ellenszenves csengőhang, amire a művész úr frappánsan reagált: stílusosan beleszőtte a darabba.
