Rendhagyó módon egy vicces jelenet lesz ennek a bejegyzésnek a témája. Aki nem tud róla, valószínűleg észre sem vette még, hogy a Blue Öyster Cult – Don't Fear The Reaper című zenéje alatt végig tehénkolomp szól. Eredetileg nem vele együtt vettél fel a zenét, az utolsó pillanatban tették be. A basszusgitárosnak villant be, hogy milyen jól szólna a tehénkolomp kiséretként. Mindenki hülyének nézte, de azért rápróbálták – végül úgy érezték, hogy ez rántotta össze a zenét, úgyhogy benne maradt. Ebből nőtt ki az egyik VH1 – Behind the Music (kulisszák mögött) részben leadott résznek beállított, valójában a Saturday Night Live kis vicces jelenete, amelyben a producer (a Bruce Dickinson, megformálója Christopher Walken) mindenáron több és több tehénkolompot akar a felvételen hallani. Azóta a more cowbell, azaz a „még több tehénkolomp” jellegzetes kifejezés lett, olyannyira, hogy még saját Wikipedia szócikke is van. Az angolul legalább közepesen tudók számára igazi csemege lesz, de a videó után leírom röviden, hogy miről is szól. Az explore the studio space utáni rész világbajnok:
Az énekest nagyon zavarja Gene tehénkolomp-játéka, ezt szóvá is teszi a producernek, aki szerint viszont ennyi még nem volt elég, ezért biztatja a bandát, hogy a több tehénkolomp csak jót fog tenni. Persze Gene bepöccen, és szándékosan elkezdi heccelni az énekest, majd jól összevesznek. Gene meg is sértődik, ott akarja hagyni őket, hogy vegyék fel nélküle, de aztán meggyőzik, hogy vele együtt teljes a zenekar – így kibékülnek.
Több érdekesség is akad. Az egy dolog, hogy a fenti szkeccsben minden szerepet színészek játszanak, ennek ellenére alig bírják ki röhögés nélkül, főleg az improvizált részeknél. Ráadásul Gene nem is volt tagja az együttesnek, aki pedig őt játssza, nem más, mint Will Ferrell (szerepelt a Diszkópatkányokban és még sok más filmben). Dupla csavar, hogy a fenti adás után az együttes több részvétnyilvánítást is kapott a rajongóktól Gene halála miatt. (Akinek jó a szeme, az felismerheti a basszusgitáros szerepében Horatio Sanzot is, aki szintén szerepelt jó néhány filmben.) Bár hivatalosan a Bruce Dickinson névegyezés véletlen, természetesen mindenki az Iron Maiden frontemberére asszociál, pedig nem Bruce volt ennek a zenének a producere a valóságban. Bruce ezt persze nem vette a szívére, sőt, mindenki, aki ebben a fenti részletben érintett volt, azóta is röhög rajta, szívesen emlékeznek vissza rá. Hogy mennyire felkapottak lettek az idézetek (I gotta have more cowbell, I've got a fever and the only prescription is...), a link mögötti google keresés jól szemlélteti.
Kolomp-fétisisztáknak ajánlom még a B-oldal tehénkolompos zenéket tartalmazó cikkét, amelyben fájldalom, de a fenti dal nem szerepel.
We need more cowbell!