Különös apróságra döbbentem rá nemrég, amely az én relatív fiatalságomnak és tájékozatlanságomnak tudható be: a Guns N' Roses egyik albuma, a "The Spaghetti Incident?" (így, idézőjelben és kérdőjellel) gyakorlatilag feldolgozásokból áll. És még én nevezem magam gánsz-rajongónak, szégyen. Aki szereti a spoilereket, kattintson az album nevére, ott látható, hogy melyik dalnak ki volt az eredeti előadója – a Since I Don't Have You-t azért választottam, mert ebben az esetben gyanítottam, hogy turpisság van a dologban, ugyanis túlságosan együttdűlöngélős és kevésbé hard rock a dal ahhoz, hogy Axl Rose és a banda ezt így összehozzák saját kútfőből. Még akkor is, ha egy náluk rendszeresen előfordult beszívott-berúgott este után akár még elképzelhető is lenne. A dal 1994-es, de már korábban is eljátszották néhány alkalommal egy-egy koncertjükön.

A videoklip érdekessége, hogy egy nagyszerű színész, Gary Oldman játssza a vigyorgó gonoszt.

Ideje már a Soft Cell (és sokan mások) sikeréről, a Tainted Love-ról is írnom. Az ötletet és egy feldolgozás linkjét ismét mrs.starkey adta, köszönöm neki ismételten.

A Soft Cell legnagyobb slágeréről van szó, igaz nem csípte el az első helyet a toplistákon 1981-ben, csak a nyolcadikat, viszont 43 héten keresztül fenn volt a százas listán. Úgy van, majdnem egy teljes évig. Ez volt a második kislemezük (az első nem jutott fel a listákra), és ha ez sem lett volna sikeres, a Tainted Love lett volna egyben az utolsó is. Nos, kissé pesszimistának bizonyultak, ugyanis 1981-ben az Egyesült Királyságban ez a kislemez kelt el a legnagyobb számban. Két verzió is készült belőle, de időben jó nagy eltéréssel: az alábbi videón az 1981-es, eredeti változat hallható a kéttagú csapattól, de készítettek belőle újabb változatot 1991-ben is, új videoklippel. Hogy melyik ez az újabb változat, nem vagyok teljesen biztos benne, talán ez lehet. (Segítséget örömmel veszek!) Az egyébként megvan, hogy a Soft Cell egyik fele Marc Almond?

A cikknek sajnos szomorú apropója van: január 20-án elhunyt Etta James soulénekesnő. Nem írok róla részletes jellemzést, megtették már helyettem, ehelyett ezúttal az egyik legismertebb dalát, az At Lastot mutatom be. A lista nem lesz rövid. Először hallgassuk magától Ettától, 1960-ból. (A videó feliratozója elszúrta, nem Ella Fitzgerald hallható a felvételen.) Én viszonylag későn, az Esőember soundtrackjén találkoztam először vele. (Arra viszont nem tudok visszaemlékezni, hogy magában a filmben hol hallható. Ha valaki tudja, kérem világosítson fel... Ezen a linken megtalálható a teljes film eredeti nyelven, 1 óra 39 perc 32 másodpercnél kezdődik a zene. Köszönöm, Aranylab6!)

Előfordult már a blog történetében, hogy olyan feldolgozásra bukkantam, amely tulajdonképpen megszelídítette az eredetit. Ezúttal is ilyen helyzet állt elő, a találatért az aranylab6 nicknevű olvasómnak jár a köszönet.

José González dalát sokan fogják ismerni, akik legalább hébe-hóba néznek tévét és így szükségszerűen reklámokat is, ugyanis a szóban forgó zene néhány éve a Sony BRAVIA tévék reklámja alatt szólt. Egész jól sikerült a reklám is, a sok színes labda emlékezetessé és rendkívül sikeressé tette. A labdák bizony nem animációs trükkök voltak, hanem tényleg végigpattogtak San Francisco utcáin. Mintegy 250000 darab. (Akit bővebben is érdekel a hogyankészült, itt megnézheti azt is.) A reklámnak készült néhány paródiája is, például ablakot betörő zöldségekkel vagy alacsonyabb költségvetésű, így némileg csökkentett számú labdával. Esetleg pattogó katonákkal a Battlefield 2 játékból.

Nem szoktam reklámokkal foglalkozni, de úgy érzem ebben az esetben tehetek kivételt. A videót érdemes felnyomni HD-be, esetleg kirakni a Bravia tévére. Adták a reklámot IMAX termekben is, na ott aztán tényleg kellően látványos lehetett.

Nem, nem a filmről lesz szó, mégiscsak zenei blog vagyunk. Néhány éve (néhány éve?! Idestova tizenkét éve, basszus!) Madonna újfent tarolt az American Pie című zenéjével. Sosem kedveltem igazán ezt a zenéjét, de ha Madonna és single, akkor sláger. Így történt ezúttal is, sok helyen az első helyre került a toplistán, még Németországban is, ahol a La Isla Bonita volt ez előtt az utolsó dala, amelyikkel az élre tudott ugrani. A videoklipje kisebb botrányt kavart, ugyanis egynemű párok is csókolóztak benne. Rémlik? Hát persze.

Nem indul erősen 2012, a Skyrim beszippantott engem is sajnos sok a dolog, no de majd belehúzunk. Ennek a posztnak a témáját szintén az egyik kedves olvasómnak köszönhetem, nevezetesen Renáta javasolta még a blog indulásának hajnalán. (Látjátok, nem felejtek el semmit. Ha mégis, emlékeztessetek...)

Nem mondhatnám, hogy mélyrehatóan ismerem a Nirvana munkásságát, a slágereik persze megvannak, de nagyjából ennyi. Nem igazán fogott meg a stílusuk, meg úgy a grunge sem egyáltalán. Erről a dalról sem tudtam semmit (kár, jó kis zene), pedig ahogy olvastam erre-arra, igencsak híres – így ami információt róla összeszedtem, zömében a Wikipediáról fordítottam.

Először halljuk a Nirvanától akusztikus változatban:

Mi más is lehetne a téma a blog első szilveszterén, mint Magyarország himnusza? A történetét nem írom le, annak bárki utánaolvashat az előző linkre kattintva. A zenéjét Erkel Ferenc szerezte, a fenti Wikipedia szócikk egy városi legendát viszont nem tartalmaz. A valódiságáért nem teszem tűzbe a kezem, annak idején az igen tisztelt és becsült énektanárom, egyben népdalkutató, zeneszerző és karnagy, Steiner Béla bácsi mesélte el, és nagyon megmaradt bennem (legalábbis részben). Az elmondása szerint Erkel Ferenc 1844-ben konkrét megbízást kapott a himnusz megzenésítésére, de „nem volt hozzá affinitása” (erre a részre nem emlékszem pontosan). Ezt nem fogadták el, úgyhogy ellentmondást nem tűrve bezárták a szobájába, hogy addig ki nem engedik onnan, amíg a himnusz zenéje kész nem lesz. 3-4 óra múlva kijöhetett, mindössze ennyi időre volt szüksége Erkelnek.

Íme a hivatalos verzió: