Különös apróságra döbbentem rá nemrég, amely az én relatív fiatalságomnak és tájékozatlanságomnak tudható be: a Guns N' Roses egyik albuma, a "The Spaghetti Incident?" (így, idézőjelben és kérdőjellel) gyakorlatilag feldolgozásokból áll. És még én nevezem magam gánsz-rajongónak, szégyen. Aki szereti a spoilereket, kattintson az album nevére, ott látható, hogy melyik dalnak ki volt az eredeti előadója – a Since I Don't Have You-t azért választottam, mert ebben az esetben gyanítottam, hogy turpisság van a dologban, ugyanis túlságosan együttdűlöngélős és kevésbé hard rock a dal ahhoz, hogy Axl Rose és a banda ezt így összehozzák saját kútfőből. Még akkor is, ha egy náluk rendszeresen előfordult beszívott-berúgott este után akár még elképzelhető is lenne. A dal 1994-es, de már korábban is eljátszották néhány alkalommal egy-egy koncertjükön.
A videoklip érdekessége, hogy egy nagyszerű színész, Gary Oldman játssza a vigyorgó gonoszt.
Az eredeti változat igencsak régi, 1958-as, és a The Skyliners szerezte. Esküszöm, még kicsit mintha hasonlítana is az énekes hangja Axlére.
1958 és 1994 között eltelt azért néhány év, így nem csoda, hogy ebben a köztes időszakban is rárepültek páran arre a zenére. Az alábbiakban ezek közül szemezgetek.
Elsőnek 1991-ből Ronnie Milsap country-énekes változatát említeném meg. Nekem nem jött be, az én fülemnek túl lágy és szolid. (Nem túl finoman úgy is mondhatnám, hogy túl nyál.)
A Manfred Mann bár rövid életű, de nagyon jó kis csapat volt, szeretem a zenéjüket, úgyhogy örömmel vettem észre, hogy ezt a dalt is feldolgozták 1965-ben:
Ezek után hallgassuk meg, hogyan is szól ugyanez a dal egy hölgy szájából – Hölgyeim és Uraim, a színpadon Barbra Streisand, 1974-ből:
Van benne erő.
A végére még Don McLeant választottam be a listáról (1981), aki már szerepelt egyszer a blogon, igaz akkor eredeti szerzőként. Hát... hát. Nekem ez a változat sem jön be, túlságosan is doo-wop-os és álmodozó egyszerre, pedig a Skyliners lenne eredetileg doo-wop banda ugye.