Mi más is lehetne a téma a blog első szilveszterén, mint Magyarország himnusza? A történetét nem írom le, annak bárki utánaolvashat az előző linkre kattintva. A zenéjét Erkel Ferenc szerezte, a fenti Wikipedia szócikk egy városi legendát viszont nem tartalmaz. A valódiságáért nem teszem tűzbe a kezem, annak idején az igen tisztelt és becsült énektanárom, egyben népdalkutató, zeneszerző és karnagy, Steiner Béla bácsi mesélte el, és nagyon megmaradt bennem (legalábbis részben). Az elmondása szerint Erkel Ferenc 1844-ben konkrét megbízást kapott a himnusz megzenésítésére, de „nem volt hozzá affinitása” (erre a részre nem emlékszem pontosan). Ezt nem fogadták el, úgyhogy ellentmondást nem tűrve bezárták a szobájába, hogy addig ki nem engedik onnan, amíg a himnusz zenéje kész nem lesz. 3-4 óra múlva kijöhetett, mindössze ennyi időre volt szüksége Erkelnek.
Íme a hivatalos verzió:
Ahogy írtam, ez a hivatalos, de nem az eredeti verzió. Az eredetit viszont nem tudjuk meghallgatni, ugyanis nem találtam meg sehol. Gyanítom, azért nem, mert a múlt század húszas évei óta nem adta elő senki sem a gyorsabb változatot, ugyanis az első világháborút és a trianoni békediktátumot követően – az akkori közhangulathoz igazodva – jócskán lelassították. Tehát korábban a himnusz gyakorlatilag egy vidám dal volt, erről már blogoltak is mások. Szerény véleményem szerint ráférne a magyarokra az eredeti verzió, főleg, ha sporteseményekről van szó (erről ír a fent említett Wikipedia szócikk is, sportolókat is idézve). Szinte látom magam előtt, amikor egy labdarúgó meccs előtt felsorakozik egy afrikai vagy amerikai kontinensről származó csapat, és mire a végére ér a himnuszuk, a pulzusuk már 200-on van, csatakiáltást hallatnak és szét akarnak tépni bennünket. Elhangzik a másik oldalról magyar himnusz is, a végére összeroskadunk, elmorzsolunk két könnycseppet és „na jó, akkor most már muszáj elindulnunk a térfelünkre” dünnyögéssel feláll a magyar csapat is. Félreértés ne essék, tetszik a magyar himnusz, és tisztelem is a szövegét és a zenéjét egyaránt, a stílusa is passzol a nemzetünk általános képéhez, de... Elmúlhatna már a fejfájásunk, és ezen a himnuszunk egyáltalán nem segít, sőt.
Az olimpiákon, sporteseményeken szóló változat egyébként általában rövidebb, az elejét és a végét (ahol nincs ének) el szokták hagyni.
A nyáron más változtatási igény is borzolta a kedélyeket, miszerint a himnusz nagyon nehezen énekelhető, ezért tegyék az egészet kicsit lejjebb. Sőt, még lassítanának rajta kicsit. Ezzel azért nem értek egyet. Ha valakinek fent vagy lent elfogy a hangja, hát elfogy, nem mindenki születhet énekesnek. (Én sem születtem annak.) Az a lényeg, hogy szívből jöjjön.
A könnyűzenében is történtek már próbálkozások a himnusz újraélesztésére, kettőről tudok, egy rosszról és egy még rosszabbról. Néhány éve kisebb felháborodást keltett az Anima Sound System próbálkozása:
Ez még hagyján a másik változathoz képest, ami ráadásul nem is túl régen bukkant a felszínre, nevezetesen két hónapos alkotás, az Index egyik blogja is megemlékezett róla. Ehhez (és a szerzőjéhez, Dopemanhez) nem is fűzök semmilyen kommentárt, de akinek van kisgyerek, nagymama vagy érzékeny lelkű a közelében, eszébe ne jusson elindítani a videót ezen vagy a fenti linken. (Épp ezért nem is illesztem be ide közvetlenül.)
Figyelem! Bár a blogunk nem híres erről, de mivel igencsak érzékeny a téma, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy bármilyen nem idevaló, „nagyon magyar”, „nagyon nem magyar” vagy egyéb túlzó, gyűlöletet szító és/vagy politikai tartalmú kommentet figyelmeztetés nélkül törölni fogok. Maradjunk kulturáltak, ahogy eddig is. Köszönöm!
Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!
