A mai pofáraesésem is kipipálva. Kerestem egy zenét, ami manapság (is) sokszor felcsendül a rádiókban, de az előadó és a címe valahogy eddig mindig elkerült. A párom többet hallgat rádiót, kisegített, úgyhogy nagy lendülettel vágtam fel a laptop tetejét, hogy most majd jól feltalálom a spanyolviaszt, mert a kockaságom ezúttal olyan előnyt biztosít majd, mint még soha, majd most jól megmondom, a neten ráadásul erről semmi, zenetörténelmet írok, és hasonló ambíciózus tervek. Tulajdonképpen nem is tévedtem nagyot, de a koppanás eztán jött. Sújtósan. Csupán száz év, de ne szaladjunk ennyire előre.
A zenéről nem mondok most semmit, divatos, fülbemászó, leplezetlen autotune szőke csajjal, kész, passz, ne akadjunk fenn minden apróságon. Aki nem mai csirke, annak megüthette eddig is a fülét egy ismerős dallam a zene közepén, de a fenti kis bevezetőm a másikat takarja. Amelyik azonnal szembejön a háromszögre tenyerelés után.
Ke$ha – Take It Off:
Akkor is, kezdjük a kevésbé szaftossal. 2:27-nél figyeljünk csak alaposan! Ugye, hogy ismerős? Ezren feldolgozták, talán majd később ejtek is szót a feldolgozásokról egy másik posztban, most ez eredetit vágom be ide, meg utána majd még egy linket, hogy senkinek se legyen hiányérzete.
The Jacksons – Can You Feel It, 1:10-től:
Amikor még a sok Jackson együtt zenélt. A legismertebb közvetlen feldolgozása 1998-ból The Tamperer feat. Maya – Feel It. (Kevésbé közvetlen sokkal több van, például Madonna is ellőtte – kétszer is.)
Nos, térjünk rá a fő témára. A refrénre, amivel a zene is kezdődik. Megjelent hú de régen Commodore 64-re egy nem túl nagy nevű játék, a Lady Tut. Gyerekként sokszor játszottam vele, szerettem az ügyességi-logikai játékokat. Ennek a játéknak a rövid, néhány másodperces zenéje ugrott be azonnal:
TÁDÁ! Ugye? U-G-Y-E? Telitalálat! Igen ám, de...
A pofáraeséssel kezdtem, most jön ez a rész: már ez a minta is lopásnak bizonyult (ellentétben sok commodore-os játék zenéjével, amely önálló alkotás).
Ahogy egyre lejjebb túrtam, egyre messzebbre kerültem az idei évszámtól. A végkifejlet megdöbbentő: egy amerikai politikus, Sol Bloom a század végéről (nem, nem a múlt, hanem még az azelőtti század végéről) alkotta meg a dallamot, még mielőtt politikus lett. 1893-ban. Tulajdonképpen egy észak-afrikai tánc alá, a belly dance-hez találta ki (Amerikában hootchy-kootchy dance), amelyből hagyomány lett, és a fiatal srácok ilyen szöveggel énekelték sokáig: "O they don't wear pants/on the sunny side of France"; "There's a place in France/where the women wear no pants"; "...where the naked ladies dance". A címe a következő: Streets of Cairo or the Poor Little Country Maid.
No és persze roppant népszerű lett a popkultúrában, de nekem, a kiskockának naná, hogy egy senki által sem ismert játék zenéje ugrik be. Külön nem vágok ide be feldolgozásokat, mert mindenki csak a dallam erejéig vette kölcsön itt-ott, szóval a teljesség igénye nélkül, mutatóba: Kool & The Gang – Open Sesame, Patrick Cowley legismertebb zenéje, a Menergy, Fat Boys – Jail House Rap, Snoop Dogg – Snoop Bounce, és még sokan mások. (Az előadókra kattintva a wiki oldaluk jelenik meg, a zenék címeire kattintva pedig a kérdéses rész a zenéből.)