Ismét egy szomorú hír szolgáltatta a témát ehhez a cikkhez: elhunyt 53 éves korában Chrissy Amphlett. Ha a név nem is feltétlenül ismerős, a zene biztosan az lesz. Leszek olyan pofátlan, hogy kölcsönveszem a Quart vonatkozó cikkének a szövegét, Rónai András remekül összefoglalta a lényeget, így mindannyian képet kaphattok arról, miért is számít üttörőnek a zene.

Chrissy Amphlett ötvenhárom évesen hunyt el, a mellrákkal és a szklerózis multiplexszel folytatott hosszú küzdelem után. Az 1959-ben született énekesnő 1980-ban alapította meg a Divinyls zenekart Mark McEntee gitárossal. Egyetlen igazán nagy nemzetközi sikerüket 1991-ben érték el az I Touch Myself című dallal, ami meglehetősen nyíltan a maszturbációról szólt. Annyira, hogy nem minden rádió játszotta, de így is eljutott az amerikai slágerlista 4. helyéig, illetve több más országban bekerült az élvonalba. Mint egy ausztrál lap méltatásában olvasható, az I Touch Myself nemcsak beszél a női szexualitásról, hanem egyben a zene és az ének jellegzetességeivel meg is testesíti azt; ráadásul nem szégyenkezik, nem kér bocsánatot és nem röhögcséli el a témát. Így hozzájárult a maszturbációval kapcsolatos társadalmi tabuk fellazításához.

A Divinylst a nagyvilág erről a slágerről ismeri, és ennek hosszú életét ráadásul garantálják az interneten rendszeresen megjelenő „legjobb dalok a maszturbálásról” listák. Azonban az 1980 és 1996 között, változó felállással működő zenekar hazájában, Ausztráliában igazi sztárnak számított. Rögtön első kislemeze sikeres lett, majd a húsznál több single és öt nagylemez többsége szintén. Chrissy Amphlett részt vett a dalok írásában, és különleges hangja mellett erős, provokatív színpadi jelenlétéről is ismert volt; gyakran lépett fel iskoláslány-egyenruhában, harisnyában. A zenekar 1996-ban feloszlott, majd tíz évvel később összeállt, de a koncertezés mellett csak egyetlen kislemezt készített. Chrissy Amphlett a zenélés mellett színészkedett, önéletrajzi könyvet is írt.

forrás: [origo] Quart

Az csak természetes, hogy ezt a slágert is feldolgozták rengetegen. A teljesség igénye nélkül szemezgetek közülük. Született belőle például Marilyn Mansonra hajazó depresszív zúzós verzió a Genitorturerstől:

A következő feldolgozásban a hölgynek nincs jellegzetes hangja, a zene is egy nagy nulla, de ezt legfeljebb a női olvasóink fogják észrevenni, ugyanis a videoklip emlékeztet Eric Prydz Call On Me-jére. A név magáért beszél: Girls of FHM.

Jan Wayne hozta a tőle szokásosat és kötelezőt, ez is olyan remix lett, mint a többi. Az éneket viszont a brit Scarlet duó képviseli, ami mindenképpen jó választás.

Hasonlóan pattogós, de azért kicsit szolidabb Lenny B feat. Kristy Kay verziója, ebből készült sok-sok remix is a kislemezre, de egyik sem jelentős. Hasonló Mash feat. Stacie D változata is, de erről nem találtam Youtube videót, úgyhogy csak egy rossz minőségű MP3-at tudok linkelni belehallgatás erejéig.

A csemegét megint a végére tartogattam. A következő kis híján acapella verzió fennköltsége majdnemhogy annyira áll összhangban a zene mondanivalójával, mint ha a Shop Stop 2 gyűrűk urás jelenetét akarnánk meghallgatni Latinovits előadásában – mégis, ha elsiklunk eme apró morális oximoron fölött, akkor borzasztóan élvezhető. Scala & Kolacny Brothers:

R.I.P.  Chrissy Amphlett.