Back in Time-ból legalább kettő létezik. Az egyik Huey Lewis Back in Time-ja a Vissza a Jövőbe sorozathoz, mégsem erről lesz most szó. Éppen ma van a Men in Black 3 hazai premierje (ami szintén időutazós, tehát érthető a címválasztás), így nézzük meg kicsit alaposabban a frissen mozikba kerülő film betétdalát, ugyanis van róla mit írni bőven.

Jó néhány blog és hír foglalkozott már a témával (pl. Filmdroid), miszerint a harmadik résznek már nem Will Smith írta (khm...) a zenéjét, hanem most először egy külsős vállalkozó munkálkodott rajta, név szerint Pitbull. Érdemes megnézni a kommenteket a videók alatt, egyetlenegy olyan bejegyzés van csak, amelyik nem fikázza porig, azt is én írtam. Nekem ugyanis még majdnem tetszik is – bőven elképzelhetőnek tartom, hogy miközben felcsendül majd a zene a film alatt (vagy elején-végén), ott és abban a környezetben (értsd: mozi) igenis ütni fog, és még aznap este sok ezren fogják letorrentezni. (Frissítés: megnéztem a filmet, és nem, nem üt, teljesen jellegtelen lett. Az egyetlen jópofa rész ezzel kapcsolatban – és ezzel talán nem spoilerezek nagyon –, amikor a liftben felcsendül az eredeti dal is.) Akkor is, ha nem éri el az első két rész betétdalának a színvonalát, és akkor is, ha egyébként Pitbullt és a zene szót nem szeretem egy mondatban emlegetni. Szóval sikeres lesz, efelől nincs kétségem, de aki csak a számoknak hisz, azoknak is van adatom: a filmet még be sem mutatták, de már négymillió fölött jár a nézettsége a klipnek a Youtube-on. Ebben biztosan benne van a filmet megelőző óriási várakozás is.

Viszont valahogy nem adja ki. Nem annyira rossz, de nem is jó. Remélem a filmre ez nem lesz igaz. A srác ráadásul a hivatalos videoklipben úgy próbál egyszerre keménynek és sármosnak tűnni, hogy közben nem jött össze egyik sem, ezen nem segít a konstans Alekosz-beállás sem. Igaz, semmi sem véletlen...

(forrás: Subba)

A kedves kis bevezetőm után lássuk a hivatalos videoklipet, ami mérsékelten még vicces is:

Pitbull nem bízta a véletlenre, olyan dalt keresett, amely tuti befutó volt már korábban. Az eredeti változat ugyanis szintén filmzene volt, ráadásul nem is egy eldugott, 80-as években készült kelet-tuvalui filmé, hanem a Dirty Dancingé. Az előadó Mickey & Sylvia, és együtt ez az egy sikerük volt. Érdekesség, hogy Mickey zeneoktató volt, Sylvia pedig az egyik diákja, aki később a felesége lett. (A hölgy nincs egy éve, hogy elhunyt 75 éves korában.)

A filmben itt csendül fel a dal, a teljes változat pedig itt hallgatható meg:

A dal 1957-es. A feldolgozások számát tekintve igencsak sikeres lehetett abban az időben, ugyanis a 60-as években gombamód szaporodtak a különféle változatai. Az egyik leghíresebb előadópáros, aki feldolgozta, Sonny és Cher, igaz maga a felvétel nagyon ritka, nem is lett túl ismert (1964):

1965-ös az Everly Brothers – Uram bocsá', kissé nyálas – felvétele:

Buddy Holly is elénekelte 1969-ben:

Paul és Linda McCartney zenekaráról, a Wingsről volt már szó a blogon, most újra lesz, ugyanis ők is feldolgozták 1971-ben. A stílusa végre kicsit más, mint a fentieké:

1972 után filmszakadás, 2010-ig senkinek sem jutott eszébe feldolgozni a dalt, akkor viszont egy igen érdekes képződmény mászott elő a szürkeállományból. Az alábbi csapatnak sikerült az, ami Pitbullnak nem, így kell jól feldolgozni. Szinte egy az egyben a Tic Tac Toe-ra hajaz (az alapja és a hangzásvilága is, csak modernebb köntösben), valamint a videoklip is telitalálat, ahogy elkezdődik, kis híján felröhögtem. Biztos vagyok egyébként benne, hogy Pitbull ezt a verziót ismerte és próbált meg ebből minél kisebb energiaráfordítással kihozni egy dollármilliókat potyogtató gigaslágert, ugyanis 2:05-től a leállás nagyon hasonló, mint a Pitbulléban 2:35-től. Szóval szerintem úgy koppintás, ahogy van, ráadásul pont ezé a 2010-es alkotásé, úgyhogy ezért még kevésbé fogom kedvelni Boxert Pitbullt. Ejnye-ejnye.

The Breakbeat Junkie vs. DJP – Drop Down:

Így kell(ett volna) ezt csinálni.