Biztosan akadnak Tom & Jerry rajongók is az olvasók között. Az megvan, amikor Tom éppen tolja a szerenádot a cicalánynak, amit ő ugyan szívesen vesz, de Jerry kevésbé? Ebből aztán mindenféle bonyodalom kerekedik, Jerry bosszúhadjáratot hirdet, de még Spike, a kutya is megkavarja a szálakat. Íme a teljes epizód (Solid Serenade), 1946-ból (úristen, ezerkilencszáznegyvenhat!). A dal 1:15-től kezdődik:

Ismét egy magyar gyöngyszemről lesz szó. A Korda Gyuri–Balázs Klárika párosnak a legnagyobb slágere a Mamma Maria, amit napjainkban is boldogan és lelkesen adnak elő mindenfelé playbackről. Évtizedek óta nagy sikernek örvend, a közönség pedig széles skálán mozog: a végtelen ciklusba ragadt, droidhadseregként ütemesen tapsoló kisnyugdíjasoktól egészen a Sziget keménymagjáig. Egyszer véletlenül én is összefutottam velük a Morrison's 2-ben; nos, volt némi tisztán kivehető kontraszt Gyuriék és a közönség között.

Íme egy kiváló fellépésük, a tánc 1:27-től külön kiemelendő.

Már most az elején elárulom magam: Ofra Haza az egyik kedvenc énekesnőm. Csodálatos hangja van, számomra ő a tökéletes női énekhang megtestesítője, így nem véletlen, hogy az egyik első inspirálóm a blog indításához ő volt. (Az viszont még nekem is új volt, hogy ez tudományosan is megalapozottnak látszik a wikipedia szerint.) Az Im Nin Alu a legismertebb zenéje, ez a dal segített neki abban, hogy Izraelen kívül is masszív rajongótábort szerezzen.

Először azt hittem, gyorsan „letudom” ezt a bejegyzést annyival, hogy a forrás egy jemeni népdal, Ofra Haza elénekelte egyszer 1978-ban, majd pedig a nyolcvanas években fel is dolgozta. Aztán ahogy feltúrtam a netet, találtam érdekességeket is.

Kezdetnek itt az első, kiadásra érett verzió, ami meghozta neki a világhírnevet:

Oláh Ibolya egyik legismertebb zenéje a 2005-ös „Magyarország”, a dal szövegét Geszti Péter írta:

Moby híres arról, hogy jó érzékkel nyúl régi hangmintákhoz. Az egyik kedvenc zeném tőle, a „Natural Blues” is egy lényegében régen elfelejtett népdalra épül. Két videoklipje is ismert. Az egyikben Moby öregembernek van maszkolva (és nem is rosszul, egyszer a forgatás alatt még a stáb sem találta meg, úgy elvegyült a többi idős ember között), a másik pedig egy rajzfilm (itt látható). Nekem az előbbi sokkal jobban tetszik, így ezt illesztettem be most ide:

A fűző nélküli fehér sportcipőben topogás, a vastag fekete keretes szemüveg és az arany biciklilánc a nyakban megvan? Naná, hogy a Run–D.M.C., és kapásból rá is vágja mindenki, hogy „It's Like That”. Azt viszont már kevesebben teszik hozzá, hogy „...és Jason Nevins”, pedig ő most a mi témánkból adódóan fontos lesz. Azt a verziót, amit mindenki ismer, ami ütemenként nyomta ki a tuningverdák belsejéből a levegőt, aminek az alapja még utána ezer másik zenében visszaköszönt, azt bizony Jason Nevins remixelte, bár ő nem kapott utána túl sok pénzt annak ellenére, hogy a zene hetekre listavezetővé vált 1997-ben.

Nem, nem Dr. Alban. De majdnem annyira ismerős lesz: jobbára ismertebb feldolgozásokat szoktam előszedni, és kétségtelen, hogy a No Doubt „It's My Life” című zenéje is eléggé ismertté vált 2003-ban, a slágerlistákon is előkelő helyeken szerepelt. (Bocs a gyenge szóviccért...)