Az utóbbi időben szanaszét játsszák ezt a felvételt. Nem igazán kedvelem ezt a Flo Rida nevezetű „rappert”, és biztos voltam benne, hogy egy manapság kellően divatos, ámde korántsem nagy múltra visszatekintő, instant karriert befutott „plasztik” előadó csakis feldolgozással dobbanthat ekkorát. A blogodat követve láttam, hogy ez nem is az első eset.
Ezzel az ajánlóval kaptam meg Flo Rida Good Feeling című zenéjét Dead End nevű olvasónktól. Annyira tetszett a bevezetője, hogy úgy döntöttem, egy az egyben átemelem, és egyet kell értenem vele még akkor is, ha ezzel sok Flo Ridára nedvesedő tinilány olvasót elveszítek. Ne értsük félre: hallgatható zenét „készít”, amit csinál, a műfajában (popcorn rap) teljesen megállja a helyét; sőt, a Right Round című feldolgozását nagyon szeretem is, de nagyjából annyi a slágereiben az eredetiség, mint az aktuálisan futó brazil szappanoperák nyolcszázadik részében. Ahogy Dead End is írta, a Good Feeling az aktuális megasláger, annyira mega, hogy még a Megasztár friss évadában is ebből a zenéből vágnak a versenyzőket bemutató snittek alá hangulatfokozót. Sőt, mi több, micsoda orbitális véletlen, hogy a sztárvendég épp Flo Rida lesz majd a döntő döntőben. (Nem fizetett hirdetésünket látták...)
Nem csak Flo Ridáról, hanem az eredeti előadóról is volt már szó a blogon: az Etta Jamesről szóló írásomat sajnos épp a halála alkalmából fogalmaztam meg januárban. A dal sem mostani, 1962-ben íródott, és az alábbi előadás is 1962-es, a dal címe Something's Got a Hold on Me. Idősebb olvasóinkat kérdem: akkori fiatal szemmel Etta dögös az alábbi felvételen?
Na persze messze mint rendesen, most sem Flo Rida volt az egyetlen, aki rátalált az aranytojást tojó tyúkra. (Mármint a dalra.) Felhasználták chillouthoz is a hangmintát (Journeyman – Mama 6 part 1), de hogy egy másik pólust is megemlítsek, drum and basshez is (Bachelors of Science – Sometimes), sőt, nem is egyhez (Logistics – Call Me Back; 2006), és még csak nem is kettőhöz (DC Breaks – Do You Believe; szintén 2006), igaz ebben már feljebb tolták a tempót. Az alábbi zenét pedig már csak a múltkori Ganxstás blogbejegyzés miatt is beszúrom ide, ugyanis nyomokban Való Világot tartalmazhat.
Pretty Lights – Finally Moving; 2006:
Hogy miket nem találok... És még jó is, a fene vigye el. No de menjünk tovább. Flo Rida ráadásul nem is az első rapper volt, aki rátalált a zenére, ugyanis 2008-ban is született már rapfeldolgozása, még ha teljesen más stílusú is, mint Flo Ridáé. Invizzibl Men – Jimmy Swagger:
Avicii verziója már egészen hasonlít Flo Ridáéra, igaz, nem tudom, melyikük volt előbb, ugyanis mindkettejüké 2011-es. Lényeg a lényeg, nagyon sok a hasonlóság, főleg 2:45-től. Avicii egy igencsak fiatal DJ, mindössze 22 éves, és épp egy Lazy Jones remixszel tűnt fel a zenei életben 2008-ban (amely C64-es játékról is volt nemrég szó a blogon – ejha, mennyi mindenről írtam már!).
Hahó, ne csukjátok még be a böngészőablakot, eddig még csak a kölcsönvett hangmintákról volt szó! Most jönnek a közvetlen feldolgozások. Elsőként Natalie Cole énekelte el Etta dalát 1978-ban, és ő sem szerénykedett a hangjával, egészen libabőrös lesz az érzés az arra fogékonyaknak:
Beáll a sorba a Vaya Con Dios is:
Christina Aguilera verziójával zárom a sort, amely 2010-es. Azt nem tudom, hogy ez az összeollózott „duett” mennyire hivatalos, de nem sikerült rosszul, mindenesetre Christinának több vonatkozása is akad Ettával, akit bővebben érdekel, érdemes elolvasni ezt a cikket.
Na jó, nem bírom ki, plusz egy videó. Beth Hart és Joe Bonamassa feldolgozása 2011-es, egészen színes, kellően lendületes, a hangszerelés is eltalált, nekem nagyon bejött:
Már csak egy kérdésem maradt. Flo Rida mennyi időt tölthet naponta borotválkozással, és vajon van-e arcra illeszthető sablonja? Szétvet az ideg, amíg ezt meg nem tudom.
Most pedig szavazzunk...