Máris igen sokat hallom mindenfelé, és azt gyanítom, hogy még nem is értük el az egy napra eső lejátszások maximumát; ez az In Your Head Mohombitól. Szimpatikus srác, a dal is, egészen fülbemászó, ráadásul nem is sokat „lopott”, épp csak annyit, hogy még stílusos legyen és egyedinek hasson. Az énekes sokfelé járt már: Zairében született, Kongóban nőtt fel, jelenleg pedig Svédországban él, 14 éves korában ide menekült a családjával együtt az országban dúló háborúk elől. Mindössze 25 éves kora ellenére öt nyelven beszél, tehát nem épp egy Kiszel Tünde, riszpekt.
Az eredeti változat, ahonnan a refrén dallama és részben a szövege is származik, széles körben ismert zene, nem is túl régi, nincs még húsz éves, a rádiók is szokták játszani. Ennek ellenére nem sok feldolgozására bukkantam, de erről csak a klip után mesélek többet. Ír zenekarról van szó, ez a dal hozta meg nekik a sikert világszerte. Egy bombamerénylet után írták, amelyben két kisgyerek is életét vesztette. The Cranberries – Zombie, 1994:
Nem is emlékszem olyan esetre a blog történetében, hogy olyan eredeti dalra bukkantam volna, amelyet azonos stílusban szinte senki sem dolgozott fel.
Ezidáig.
Meghallgattam ugyanis az elsőt, amit kidobott a gép, nyugalommal konstatáltam, hogy ezeknek elgurult a gyógyszerük, úgyhogy jó lesz majd a végére csattanónak. Meghallgattam a másodikat, teljesen más stílusú, de szintén kretének, oké, dupla videó lesz a poszt végén. Jött a harmadik, ekkor már felhúztam a szemöldököm. Végül abban reménykedtem, hogy legalább egyet találjak, ami úgy-ahogy szalonképes. Kis jóindulattal sikerült is, sőt, hármat is.
Felvezetésképpen a legelborultabbat mutatom meg először a három közül. Bekategorizáljam? Műszerzetesek énekelnek trance alapon, amely véletlenszerűen összeválogatott olcsó hangmintákat tartalmaz a 90-es évek elejéről. Nos, készüljetek fel akkor lélekben a többire, amelyek majd a poszt vége felé jönnek...
Az elkövetőről az égvilágon semmi infót nem találtam sehol. Nem baj, ettől még fogok tudni aludni. Give Me Gyp – Zombie, 1997:
Most jöjjön egy kis (elektronikus) zongorás chillout jellegű pihenésképpen. A csajnak is egész kellemes hangja van. Cinderella Effect, 2006:
A harmadik előadó szintén méltósággal közelítette meg az eredetit, nagyon könnyed, igencsak élvezhető. Jay Brannan változata, ez az utolsó verzió, amit nyugodt szívvel tudok ajánlani 18-as karika nélkül:
Eddig voltak a kellemesek. A többi már nagyon réteg. Egy átmeneti változat van csupán, tehát a leghallgathatóbbal kezdem a gázok közül, hörgős német punk rock, Stoned Age:
Éééés... ennyi! Küldjétek ki a kisgyerekeket és szülőket-nagymamákat, szögeljétek be az ajtókat, ablakokat, most ledobja az agyatok a szíjat. Jelentem, mindet végighallgattam, nem volt könnyű.
Az alábbinál még reménykedtem. Egészen ígéretesen indul a kategóriájában, 1:03-nál kezd gyanússá válni, aztán 1:15-nél kikerekedett a szemem... Ha eleresztené a rögzítés a dobot a mosógépben centrifuga közben, az szólna így. 2:15-től pedig űűűűrhajóóó hardcooore!
Stílusilag és énekhangilag is értékelhetetlen dance hulladék, az előadó a spanyol Ororo, többet ne találkozzak velük. 1:38-tól a tüp-tüp-türürü priceless:
A végére egy igazi cséphadaró mashupot tartogattam, amely egyszerre gyalázza meg a Zombie-t és az A-Ha Take On Me-jét. A Zombie 2:31-nél lép be a képbe, korábban csak az A-Ha rajongók vágják fel az ereiket. Érdemes megvárni, mert ami előtte van, az csak hugymeleg előjáték, ami viszont itt következik, ahhoz képest a Born Slippy Nuxx is benarkózott Teletubbies. Végül ezt is fokozzák, 3:30-tól német felkonffal átmegy angol nyelvű szovjet indulóba, majd bedobják ezt is a ventilátorba. Igazi gyöngyszem, de legalább önkritikája van, az ember művészneve ugyanis Sickboy:
Mit szívtak ezek?! Úgy érzem ezek után, inkább a németeket kellett volna szigetre zárni, nem az angolokat.
Levegőt!
Most sajnálom igazán, hogy nem lehet több édes_jó_istenem címkét tenni egy posztra. Ez kapott volna zokszó nélkül rögtön négyet.