Nem, nem a filmről lesz szó, mégiscsak zenei blog vagyunk. Néhány éve (néhány éve?! Idestova tizenkét éve, basszus!) Madonna újfent tarolt az American Pie című zenéjével. Sosem kedveltem igazán ezt a zenéjét, de ha Madonna és single, akkor sláger. Így történt ezúttal is, sok helyen az első helyre került a toplistán, még Németországban is, ahol a La Isla Bonita volt ez előtt az utolsó dala, amelyikkel az élre tudott ugrani. A videoklipje kisebb botrányt kavart, ugyanis egynemű párok is csókolóztak benne. Rémlik? Hát persze.
Bár az eredeti előadó is áldását adta a fenti feldolgozásra és az egekig magasztalta („egy istennő ajándéka”, és hogy a Madonna verziója „misztikus és érzéki”), szerintem a nyomába sem ér az eredetinek. Említettem már a blogon a meleg levegő érzést, Madonna változatát hallgatva is pontosan ugyanez a jelző jutott az eszembe.
Hiszen hallgassuk csak meg az eredetit élőben a szerzőtől, Don McLeantől!
Ugye mennyire más? Más hát, nem kicsit. Persze nem haragszom meg, ha a 90-es évek gyermekei más véleményen vannak, elvégre Don McLean 1972-ben szerezte a fenti dalt, így a Madonnán felnőtt korosztály számára kissé idejétmúltnak hangozhat. Hozzáteszem csöndesen: ez a változat is megtámadta a toplisták első helyét.
Fűződik a dalhoz néhány érdekesség is. Egyrészt Buddy Holly-nak dedikálta (aki igen fiatalon hunyt el repülőgépszerencsétlenségben Ritchie Valens-szel és The Big Popperrel együtt 1959-ben). Rájuk vonatkozik az a sor is, hogy „a nap, amikor a zene meghalt”, azaz „the day the music died”. A nap részletes krónikája ezen a linken olvasható angolul.
Másrészt amikor megkérdezték Dontól, hogy mit is jelent az amerikai pite, annyit válaszolt: „Azt jelenti, hogy soha többé nem kell dolgoznom.” Később – kissé komolyabban – a következőket mondta róla: „A dalszövegnek sokféle értelmezése ismert, de egyik sem tőlem származik. Sajnálom, hogy ezt ezúttal most rátok kell hagynom, de régebben rájöttem, hogy a dalok íróinak egyszer vallomást kell tenniük és tovább kell lépniük, további méltóságteljes hallgatásba burkolózva.” (Forrás eredeti nyelven: Wikipedia)
Na kösz. Ennyit az amerikai pitéről, pedig tényleg érdekelt volna.
Feldolgozás most is akad, bár nem olyan sok, mint általában, viszont annál érdekesebbek. Kevésbé érdekes, csak szimplán ott van a szeren Chris de Burgh élő előadása, de ezt a videót most nem ágyazom be ide, ennek ellenére érdemes rákattintani a linkre. Először inkább egy spanyol nyelvű remixet szeretnék mutatni egy nicaraguai énekestől, Hernaldo Zúñigától. Egészen korrekt:
Jöjjön egy találós kérdés. Ki kapcsolja össze a Csillagok Háborúját a fenti zenével? Ó igen, már megint a kedvencünk, úgy látszik, nehezen tudok találni cikktémát Weird Al Yankovic nélkül. A paródia 1999-es; csakúgy, mint a (fogaim között sziszegve mondom) első Star Wars epizód. Mintha Samuel L. Jackson is szerepelne a klipben, de minden előzetes híresztelés ellenére Don McLean nem. Mindenesetre Don maga nagyon meg van elégedve a paródiával, saját elmondása szerint az élő fellépésein is néha majdnem Weird Al dalszövegét énekelte, annyit hallgatták a paródiát a gyerekei otthon.
Ezt még tudom tetézni azért. Egy kínai fazonnak is meghozta hazájában az ismertséget, az úriembert Leslie Cheungnak hívják. Aki már most készül a röhögésre és valami nyikorgást vagy vinnyogást vár, csalódni fog, előre mondom. Hölgyeim és uraim, ki merem jelenteni, hogy még a kínai angol nyelv ellenére is jobb ez a változat, mint Madonnáé. Nem, nem cseréltem fel a neveket. Aki nem hiszi, hallgassa meg:
Akadnak még nagy nevek a feldolgozók listáján, de mégis egy igazán extra verziót tartogatok a végére, igencsak meglepő módon ska stílusban, és ezzel meg is köszönöm a figyelmet. Tessék kapaszkodni, copfot kioldani!
(Előadó: Catch 22.)